Futás – Kinek való (és kinek nem)?

A futás önmagában egy kiváló mozgásforma, amely a gyaloglás után az egyik legtermészetesebb emberi mozgás. Ugyanakkor a futás az a sporttevékenység, amely – ha a test nincs megfelelően felkészítve – képes az egész mozgásszervi rendszert túlterhelni és károsítani.

Az elmúlt tíz évben valóságos futóforradalomnak lehetünk tanúi hazánkban és világszerte is. Soha ennyi rekreációs futó és a futás iránt szenvedélyesen elkötelezett ember nem volt az utcákon, mint napjainkban. Ebben jelentős szerepet játszottak a különböző futóiskolák. Bár sokan kezdetben mosolyogtak rajtuk, vagy csupán egy újabb divatnak tartották őket, valójában fontos szerepet töltöttek be a felnőtt, korábban inaktív emberek oktatásában, a korai sérülések megelőzésében és a tudatos edzéstervezésben. Az itt megszerzett tudás és élmények később pozitív szemléletté, közösségi élménnyé, végül pedig a futás iránti valódi szeretetté alakultak. De mi a helyzet azokkal, akik nem szeretnének tanulni vagy felkészülni, és minden előzetes tapasztalat nélkül vágnak bele ebbe a kalandba? Mire kell figyelniük? Kinek ajánlott a futás, és kinek nem? Mikor érdemes szakember segítségét kérni? És végül: miért zárja a rekreációs futók 83%-a a szezont valamilyen sérüléssel? A leggyakoribb okok a túlterhelés, a megfelelő ismeretek hiánya, a gyenge izomzat, a helytelen testtartás, a nem megfelelő futótechnika, valamint a *szarkopénia* (az izomtömeg és izomerő fokozatos csökkenése).

Ahogy azt már a bevezetőben is említettem, a futás önmagában egy kiváló mozgásforma, amely a gyaloglás után az egyik legtermészetesebb emberi mozgás. Ugyanakkor a futás az a tevékenység, amely – ha a test nincs megfelelően felkészítve – az egész mozgásszervi rendszert károsíthatja. Valóban helyes technikával fut mindenki, akit az utcán látunk? És vajon a testük valóban fel van készülve a futómozgásra?

Ezt az írást mindazoknak szeretném ajánlani, akik felismerték saját testi hiányosságaikat, akik gyakran küzdenek sérülésekkel, vagy egyszerűen bizonytalanok abban, hogyan kezdjenek el futni. Korábbi hat hónapos programunk – a futóiskola – pontosan azokat az alapokat foglalta magában, amelyekről ebben a cikkben is szó lesz. Sokéves tapasztalatom alapján bátran kijelenthetem, hogy azoknál a futóknál, akik következetesen követték az útmutatásaimat, a sérülések előfordulása rendkívül alacsony volt, éves szinten mindössze körülbelül 2–5%. Azok pedig, akik rendszeresen jártak edzésre, vagyis tudatosan felépített edzésfolyamat szerint haladtak, nem stagnáltak. Évről évre apró, de folyamatos fejlődést értek el, jobb eredményeket mutattak fel – és itt nem csupán a futásra gondolok, hanem az általános testi-lelki állapotukra, a mozgásmintáik javulására és egy jobb életminőségre is. Ez a fejlődés azonban nem magától következik be. Hatalmas munka, kitartás és következetesség áll mögötte, és még így sem garantálható mindig a teljes siker, hiszen nem vagyunk egyformák, és mindannyiunk teste magában hordozza a saját múltját és történetét.

Akik ismernek, tudják, hogy nem atlétikai háttérből érkeztem, és alkatom sem tekinthető ideálisnak egy futó számára. Ennek ellenére különböző korrekciós gyakorlatokkal, célzott edzésekkel és bizonyos mozgásminták folyamatos ismétlésével sikerült még viszonylag későbbi életszakaszban is olyan futóeredményeket elérnem, amelyekkel kiemelkedem a rekreációs futók közül. Korábban többször is írtam arról, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen neműek vagyunk, és életünk melyik szakaszában járunk. Ezért ismét szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a premenopauzában vagy menopauzában lévő nőknek elsősorban az izomépítésre kellene nagyobb hangsúlyt fektetniük, mint a hosszú távú futásra. Ebben az életszakaszban számos kockázati tényezővel kell számolni, a sérülések esélye pedig jelentősen megnő. A túlzott fogyás csupán egy ezek közül. Amikor a nők testzsírszázaléka 17% alá csökken, az komoly hormonális zavarokat és a menstruációs ciklus felborulását idézheti elő. A hormonális egyensúlytalansággal a maratonfutó nők mintegy 69%-a küzd, amelyhez gyakran táplálkozási zavarok – például anorexia vagy bulimia – is társulnak. Ezért nem az a cél, hogy mindenáron lefogyjunk, ha nem akarunk további egészségügyi problémákat előidézni. Saját szakmai véleményem szerint először a testet kell megerősíteni, majd a hangsúlyt inkább a rövidebb futásokra, a résztávos vagy gyorsító edzésekre helyezni. Ezek nemcsak jelentős testi és mentális előnyöket biztosítanak, hanem az endokrin rendszerre is kedvezőbb hatással vannak. Mielőtt maratoni kihívásokba kezdenénk, testünket biomechanikai, biológiai és anatómiai szempontból egyaránt meg kell ismernünk és fel kell készítenünk.

Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen életkorban kezdünk el futni, mennyi időt töltöttünk korábban inaktívan, hány órát ülünk naponta, milyen a testfelépítésünk, kisebb vagy nagyobb termetűek vagyunk-e, rövid és erős vagy hosszú és rugalmas izmaink vannak-e. Az sem mellékes, hogy széles-e a csípőnk, *X-lábunk* (valgus térdünk) van-e, vagy kifotikus testtartással élünk. Ha túlsúllyal rendelkezünk, érdemes először sétával kezdeni, majd fokozatosan emelkedőn vagy lépcsőn gyalogolni, esetleg súlyt vinni a kezünkben, vagy akár súlymellényben sétálni. Mindezek olyan módszerek, amelyek felkészítik a testünket a futásra. Ha a mindennapokban alig sétálunk, nem használjuk eleget a lábainkat, a farizmok és a törzsizomzat gyenge, mégis a kényelmes fotelből felállva hosszú futásokba kezdünk, akkor a várható előnyök helyett sokkal inkább károkat okozunk magunknak. Ezért mindig az első lépés az kell legyen, hogy megerősítsük azokat az izmokat, amelyek ugyan háttérbe szorultak vagy legyengültek, mégis kulcsszerepet játszanak a futómozgásban.

MESTERSÉGES EDZÉSKÖRÜLMÉNYEK ÉS AZ EVOLÚCIÓ

Őseink idejében, amikor az ember vadászatból élt, természetes volt, hogy gyakran kellett futnia. Hol hosszabb, hol rövidebb távokat tett meg attól függően, hogy ő üldözte a zsákmányt, vagy éppen őt üldözték. Ennek megfelelően néha lassabban, máskor pedig nagyon gyorsan kellett futnia. Napjainkban azonban az ember napi 8–12 órát tölt számítógép előtt ülve, miközben alig használja azokat az izmokat, amelyek a futáshoz nélkülözhetetlenek. Ezért ma az a feladatunk, hogy újra megtanítsuk a testünket arra, ami egykor genetikailag természetes volt számunkra. Hogyan tudjuk újra aktiválni ezeket az izmokat? És ezzel együtt felmerül egy másik fontos kérdés is: vajon mennyivel voltak erősebbek őseink nálunk?

A modern ember kénytelen volt mesterséges körülményeket teremteni az edzéshez, hiszen egyre kevesebb időt tölt a szabad levegőn és a természetben. Egy egész napos ülőmunka után elmegyünk az edzőterembe, ahol beülünk egy gépbe, és egy-egy mozdulatot utánozva, izoláltan edzünk bizonyos izomcsoportokat, mintha ezzel ellensúlyozni tudnánk a nap fennmaradó **23 órájának** inaktivitását egyetlen óra edzéssel. Mi magunk is érezhetjük, mennyire nincs ez egyensúlyban. Különösen érdekes a futópad használata, amelyet sokszor azért választanak, mert azt hallják, hogy így kímélhetik az ízületeiket. A futópadon azonban ismét zárt, gyakran rosszul szellőző térben tartózkodunk, és kimaradnak azok a természetes ingerek, amelyekhez az emberi szervezet az evolúció során alkalmazkodott. Nem találkozunk a széllel, a napsütéssel, a hideggel, az emelkedőkkel, a változatos talajjal vagy az esővel. Ehelyett egy mozgó szalagon futunk, szinte egy helyben szökdelve, miközben a gravitáció és a természetes mozgáskörnyezet hatása jelentősen csökken. Az ízületek megerősítése helyett ez a fajta mozgás sok esetben inkább tovább gyengítheti a szervezet természetes alkalmazkodóképességét. Személy szerint nem látok valódi indokot arra, hogy valaki kizárólag futópadot használjon, amikor a szabadban ennyire sokféle lehetőség áll rendelkezésre a kardióedzések biztonságos és természetes végzésére.

GYALOGLÁS

A gyaloglás a legegyszerűbb ciklikus mozgásforma, amelynek elsődleges célja a helyváltoztatás, és amelynek életünk végéig hű társunknak kellene maradnia. A futáshoz hasonlóan a gyaloglás is több mozgásfázisból áll: a támaszfázisból, az átgördülési fázisból és a lendítési fázisból. Ez egy olyan mozgás, amely mindhárom síkban fejleszti ízületeink mobilitását és stabilitását (mobility + stability = mostability), miközben a karok és a lábak váltakozó mozgását, valamint az izmok összehangolt működését igényli. Az általános erőnlét, állóképesség és fizikai kondíció megőrzése érdekében mindenkinek ajánlom, hogy naponta legalább 30 percet sétáljon. Az északi gyaloglás (nordic walking) még hatékonyabb mozgásforma, hiszen megfelelő technikával a test izmainak közel 90%-át, a fejtől egészen a lábujjakig aktiválja. Sajnos azonban az emberek jelentős része nem sajátítja el a karok és a lábak váltakozó, koordinált mozgását, amely ennek a technikának az alapja. Enélkül a botok puszta tartozékokká válnak, és nem képesek betölteni azt a funkciót, amelyre eredetileg szolgálnak. 

FUTÁS

A futás egy összetettebb mozgásforma, amely az elrugaszkodás, a repülési fázis és a talajra érkezés szakaszaiból áll. Minden egyes lépésnél folyamatosan kontrollálnunk kell az ízületek helyzetét és dőlésszögét. A test a bokaízületből kiinduló előredőléssel és lendülettel halad előre. Ha ezt a lendületet és a megfelelő dőlésszöget nem tudjuk irányítani, könnyen elveszíthetjük az egyensúlyunkat, és akár el is eshetünk. Ez a mozgás is három dimenzióban zajlik, ezért az ízületek mobilitása és stabilitása (mostability) ismét kulcsszerepet játszik a helyes futómozgás kivitelezésében. Fontos kiemelni, hogy talajra érkezéskor a testünket érő terhelés 2,5-szerese a testsúlyunknak. Ezt az erőt ízületeink minden egyes lépésnél elviselik. Képzeld el, milyen mértékű mechanikai terhelésnek van kitéve a szervezeted, ha 10 kilométert futsz helytelen technikával és ráadásul lassú tempóban. A hibás mozgásminták ilyenkor lépésről lépésre összeadódnak, és jelentősen növelik a túlterhelés és a sérülések kockázatát.

MAGADRA ISMERSZ AZ ALÁBBIAKBAN?

Amikor egy kezdő vagy haladó futóval kezdek együtt dolgozni – például online edzésprogram keretében –, lehetőség szerint mindig személyes találkozót kérek. Ilyenkor beszélgetünk a mindennapi szokásairól, elvégezzük az alapvető mozgásfunkciós felméréseket, és figyelembe veszem azt is, hogy nőről vagy férfiról van-e szó, hány éves, milyen gyakran fut, mekkora távokat teljesít, illetve milyen a testtartása futás közben. Rákérdezek a korábbi sportmúltra, az esetleges sérülésekre és betegségekre is. Megfigyelem az arcát, a légzését is, hiszen ezek rendkívül fontos információkat árulhatnak el az általános egészségi állapotáról. Ezt a személyes beszélgetést kiemelten fontosnak tartom, mert semmilyen kérdőív vagy online felmérés nem tud olyan hiteles és értékes információkat nyújtani, mint egy közvetlen találkozás.

Ha a felsorolt diszfunkciók közül legalább háromra magadra ismersz, akkor valószínűleg a futás jelenleg még nem a legmegfelelőbb mozgásforma számodra. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy célzott gyakorlatokkal, szakértő edző segítségével, és egy megfelelően felépített futóprogrammal ne tudnád fokozatosan felkészíteni és helyreállítani a testedet.

  1. Ha lúdtalpad van, vagy a bokád befelé dől (túlzott pronáció).
  2. Ha a térdeid befelé dőlnek (X-láb, valgus térd). 
  3. Ha kifejezetten széles a csípőd.
  4. Ha nem tudsz teljes talpon mély guggolást végezni, vagy egyáltalán nem vagy képes leguggolni.
  5. Ha az ágyéki gerincszakasz kórosan homorú (hiperlordózis), és a medencéd előrebillen, így a farizmod feltűnően hátrafelé áll.
  6. Ha a háti gerincszakasz fokozottan görbült (kifózis), a vállaid előreesnek, és ezáltal a mellkas zártabbá válik, ami kedvezőtlenül befolyásolja a légzést.
  7. Ha a két lábad között jelentős, körülbelül 1,5 cm-es hosszkülönbség van. 
  8. Ha kifejezetten magas a lábboltozatod (magas rüsztöd).
  9. Ha jelentős súlyfelesleggel rendelkezel.
  10. Ha a medencéd egyik oldala alacsonyabban helyezkedik el (medenceferdülés).

Ezeket az eltéréseket egyszerű vizsgálatokkal könnyen fel lehet ismerni. A legfontosabb lépés mindig az, hogy helyreállítsuk a test biomechanikáját, korrigáljuk ezeket a diszfunkciókat, és csak ezután kezdjünk el futni. A mezítlábas edzés, valamint a különböző lábfejerősítő gyakorlatok gyakran sokkal többet javíthatnak a láb állapotán, mint a különféle talpbetétek. A farizmok megerősítése segíthet a *valgus* (X-láb) térdhelyzet korrigálásában. Ugyanilyen fontos visszaállítani a boka- és csípőízület mobilitását, hogy képesek legyünk végrehajtani a mély guggolást, amely az egyik legalapvetőbb emberi mozgás. Az életmód megváltoztatásával testsúlyunkra is hatással lehetünk. Sajnos önmagában a futás nem fog fogyást eredményezni, ha közben továbbra is megmaradnak a rossz szokásaink. Az erőfejlesztő gyakorlatok, a légzőgyakorlatok, a megfelelően megválasztott futótáv és futótempó, valamint a helyes táplálkozás mind fontos részei a folyamatnak. Különleges esetekben pedig mindig azt javaslom, hogy a gyaloglást rövid futószakaszokkal kombináljuk, és fokozatosan építsük fel a szervezet terhelhetőségét.

A rekreációs sportolók és a kezdők egyik leggyakoribb problémája a türelmetlenség. Ha már az első edzés után nem látnak kézzelfogható fejlődést, könnyen feladják. Sokszor nem értik, miért nem haladnak előre, ezért éveket töltenek el helytelen edzésmódszerekkel, anélkül hogy felismernék a valódi okokat. Pedig a tartós fejlődéshez időre, következetességre és jól felépített edzésfolyamatra van szükség. 

Tudd, hogy a tested mindig képes a fejlődésre – ha tudod, honnan kell elindulni, és hogyan kell helyesen felépíteni az edzésfolyamatot. Ellenkező esetben stagnálás, csalódottság, küzdelem, fájdalom és sérülések várnak rád. Először ezeket az alapokat tedd rendbe – utána pedig valóban csak az ég szabhat határt a fejlődésednek. 

Minden blogbejegyzésem célja, hogy elgondolkodtasson.    

Forrás: Daniel Lieberman: The Story of the Human Body, Exercised