Az egyik leggyakoribb panasz, amit az emberektől hallok, hogy fáj a derekuk. Az évek során végzett munkám alatt már megszámlálni sem tudnám, hányszor hallottam ezt a mondatot. Van, amikor a fájdalom hosszú ülés után jelentkezik, máskor fizikai munka után, és előfordul az is, hogy látszólag minden különösebb ok nélkül alakul ki. Természetesen nem állítom, hogy minden hát- vagy derékprobléma mozgással megoldható, és mindig vannak olyan esetek, amikor orvos vagy fizioterapeuta segítségére van szükség. A gyakorlatban azonban idővel felfigyeltem valamire, ami egyre inkább felkeltette az érdeklődésemet.
Az emberek általában ott keresik a probléma okát, ahol a fájdalmat érzik. Ha a derekuk fáj, a derekukra összpontosítanak. Ha a térdük fáj, akkor a térdükre. Az emberi test azonban nagyon ritkán működik ilyen egyszerűen.
Éppen ezért azoknak, akik derékfájással küzdenek, gyakran valami olyasmit javaslok, ami elsőre meglepi őket: kezdjenek el dolgozni a guggoláson. Nem azért, mert azt gondolom, hogy a guggolás minden problémára megoldást jelent, hanem azért, mert ez a mozgás nagyon gyorsan megmutatja, hogyan működik valójában a testünk.
Amikor megkérek valakit, hogy ereszkedjen le mély guggolásba, gyakran azonnal látom, hol jelentkeznek a korlátozások. Van, akinek a sarka elemelkedik a talajtól. Másnál a térdek nem követik megfelelően a mozgást. Megint másnál a csípőízület egyszerűen nem engedi, hogy elég mélyre ereszkedjen. És ilyenkor nagyon gyakran kiderül, hogy a probléma valójában nem is a deréknál kezdődik.
A derék gyakran csupán az a terület, amely megpróbálja kompenzálni azt, amit a test más részei már nem képesek megfelelően elvégezni.
Az évek során egyre inkább úgy kezdtem tekinteni a testre, mint egy összefüggő rendszerre. Ha a bokaízület nem rendelkezik megfelelő mozgástartománnyal, a test talál majd egy másik módot arra, hogy végrehajtsa a mozdulatot. Ha a csípő elveszíti funkciójának egy részét, valaki más „veszi át a munkáját”. Nagyon gyakran éppen a deréktájék válik azzá a területté, amely megpróbálja pótolni azt, ami máshol hiányzik. Ezért a fájdalom helye nem mindig egyezik meg a probléma valódi forrásával.
Ezért ma már kevésbé érdekel, hogy pontosan hol fáj valakinek, és sokkal inkább az, hogyan mozog. Mert a mozgás gyakran többet elárul a test állapotáról, mint maga a fájdalom.
Éppen ezért szeretem a mély guggolást a test általános működőképességének egyik mutatójaként használni. Nem egyszerű lábgyakorlatként tekintek rá, hanem olyan mozgásként, amely sokkal többet árul el, mint pusztán az izomerő. Amikor valakit guggolás közben figyelek, valójában azt nézem, hogyan működnek együtt a bokaízületek, a térdek, a csípő, a törzs és az egyensúlyi rendszer. Azt figyelem, mennyire képes a test olyan mozgásmintákat használni, amelyek egykor teljesen természetesek voltak számunkra.
Talán éppen ezért lep meg gyakran, amikor valaki azt mondja, hogy egyszerűen nem alkalmas a mély guggolásra. Természetesen léteznek egyéni anatómiai különbségek, és nem fogunk mindannyian ugyanúgy kinézni ebben a testhelyzetben. A tapasztalataim azonban azt mutatják, hogy sokkal többen veszítették el ezt a képességet az évek során, mint ahányan valójában soha nem rendelkeztek vele. Más szóval: a mély guggolás képessége sok esetben nem hiányzó adottság, hanem egy elfelejtett mozgásminta, amelyet a modern életmód következtében fokozatosan elveszítettünk.
Ha megfigyeljük a kisgyermekeket, azt látjuk, hogy minden nehézség nélkül töltenek időt mély guggolásban. Számukra ez természetes testhelyzet játékhoz, pihenéshez és a világ felfedezéséhez. Később azonban jönnek az évekig tartó üléssel töltött időszakok, a kevesebb mozgás, és egyre ritkábban használjuk ki ízületeink teljes mozgástartományát. A test pedig egyszerűen alkalmazkodik ahhoz, amit a leggyakrabban csinálunk.
Éppen ezért nem lep meg, amikor valaki negyven- vagy ötvenévesen már nem képes mély guggolásba ereszkedni. Ami viszont újra és újra meglep, az az, hogy milyen gyorsan képes változni a test, ha lehetőséget adunk neki. Amikor fokozatosan visszaadjuk a mozgástartományt az ízületeknek, javítjuk a mobilitást és rendszeresen gyakoroljuk a mozgást, a test gyakran sokkal gyorsabban alkalmazkodik, mint azt előzetesen gondolnánk.
Nem szeretek nagy ígéreteket tenni, és azt sem állítom, hogy létezik mindenki számára egyformán működő, univerzális megoldás. Ugyanakkor a sok emberrel végzett munka során azt tapasztaltam, hogy a legtöbb esetben már **másfél-két hónap rendszeres gyakorlás után** jelentős változások figyelhetők meg. Van, akinek a bokaízülete válik mozgékonyabbá, másnak a csípője működik jobban, megint más egyszerűen magabiztosabban és könnyedebben kezd mozogni. Ami különösen érdekes, hogy az emberek gyakran egy konkrét probléma miatt érkeznek, de a folyamat során számos más pozitív változást is észrevesznek. Nemcsak a mozgásuk javul, hanem gyakran a közérzetük, a testtudatuk és a mindennapi életük minősége is.
Könnyebben állnak fel a földről. Biztosabban járnak. Stabilabbnak érzik magukat. Azok a mozdulatok, amelyek korábban kellemetlennek vagy bizonytalannak tűntek, fokozatosan természetessé válnak. Idővel nemcsak a guggolás változik meg, hanem az is, ahogyan a testüket a mindennapi élet során használják. A mozgás könnyedebbé, magabiztosabbá és hatékonyabbá válik, ami végső soron az életminőség javulásában is megmutatkozik.
Ezért ma már másképp tekintek a guggolásra, mint korábban. Nem fitneszgyakorlatként vagy erőpróbaként nézek rá. Számomra elsősorban annak a mutatója, hogy mennyit őriztünk meg azokból a természetes mozgásmintákból, amelyekkel születtünk.
Talán éppen ezért kezdem olyan gyakran a közös munkát a guggolással. Nem azért, mert tökéletes mozgás lenne, és nem azért, mert azt gondolom, hogy minden problémára megoldást nyújt. Hanem azért, mert rendkívül őszintén megmutatja, hol tartunk éppen most. És amikor tudjuk, honnan indulunk, sokkal könnyebb megtenni az első lépést afelé, hogy jobban mozogjunk, jobban érezzük magunkat, és visszaadjuk a testünknek azokat a funkciókat, amelyeket talán hosszú évek alatt, szinte észrevétlenül veszített el.
